11. Joan

A cselédlány sírva öltöztette őt és hiába kérte, hogy hívja a szüleit csak azt hajtogatta, hogy nem tudnak jönni és most el kell mennie, valahova mert a szülei nem tudnak rá többet vigyázni, de higgye el jó kezekben lesz. Aztán kivezette őt a szobából és a folyosón két feketeruhás férfi várta. Nagyot sikoltott ijedtében és megmarkolta Zsuzsi babát, az alvósbabáját, de hiába az idegenek megragadták a karját és elindultak vele valahova. Betuszkolták egy fekete fedett lovaskocsiba és vagy két órán keresztül zötykölőtek. Egy hatalmas zárda elött álltak meg és elindultak a vészjósló hatalmas kapuszárnyak felé. Két apáca sietett eléjük. A mikor összetalálkoztak határozottan a férfiakra szóltak önök nem jöhetnek be.

-       Hány éves vagy kislányom – hajolt le hozzá az egyik apáca

-       5 – válaszolta a félelemtől reszkető ajkakkal

Hát így kerültem az Angolkisasszonyokhoz. Mint kiderült forradalom volt és a szüleim csatlakoztak, de a titkos rendőrség rájött, hogy ők is benne vannak így letartóztatták és megölték őket. Mivel vagyonosok és nemesek voltak engem elvittek az Angolkisasszonyokhoz itt nevelkedtem egészen addig, amíg egy gazdag kereskedő rá nem jött, hogy egy ilyen kis árvalány milyen remek lehetőség a számára hogy nemesi címet szerezzen pénzt és kapcsolatokat nem kímélve a király beleegyezését kérte, hogy feleségül vehessen és ezt meg is kapta. Ekkor még csak 11 éves voltam, a kereskedő meg hatvan felett. Már az esküvő napját is kitűzték. Folyton csak sírtam, amikor egy este be jött hozzám egy apáca Angelika nővérnek hívták és azt mondta segít megszökni ha, beleegyezek. Én azonnal igent mondtam. Együtt szöktünk. Az apáca meglepően tájékozott volt a technika vívmányaival kapcsolatban akkor kezdődött el a vasút kiépítése abban az országban és én még nem is láttam olyat addig ő viszont egyenesen a pályaudvarra vezetett és felszálltunk a vonatra. Napokon át utaztunk, míg megérkeztünk egy kikötővárosba ahonnan hajóra szálltunk és átmentünk a tengeren akkor úgy hívták az Újvilágba. Itt évekig éltünk az apácával közösen nagyon kedves volt hozzám sok mindenre tanítgatott. Egy napon igen meglepő bejelentést tett. Azt mondta, hogy ő a holdról jött, és ha akarom én is odamehetek. Azt hittem megbolondult, de aznap sokáig beszélgettünk. Sikerült megértenem az alapvető dolgokat erről az egészről és úgy határoztam, csatlakozom. Hamarosan bejelentettük barátainknak hogy nyugatra megyünk. Loval indultunk útnak és párnapi út után a vadonban értünk jött egy űrhajó. Angelika amennyire lehetett felkészített, de így is rettenetesen megrémültem végül hisztériás rohamot kaptam így kénytelenek voltak benyugtatózni. Még hónapokig tartott mire a sok ördögi szerkezetet megszoktam és hadra fogható emberré válltam. Képzések és gyakorlatok ezrei vártak rám mire bevethető ügynök lettem.

-       De hát mikor történt ez – kérdezett közbe meglepetten Pet

-       Az 1800-as évek közepén, Európában Magyarországon – felelt Joan

-       De hát alig látszol harmincnak – Kiáltott fel Pet

-       Na, igen az itteni orvostudomány egész más, mint a mienk. Jelentősen le tudják lassítani az öregedés, de megállítani nem tudják. – mondta mosolyogva Joan

Azóta több néven éltem már a földön, amikor szükség volt rám, de azért az időm nagyrészét a holdon töltöttem. Aztán a hatvanas években nagyon erős fejlődésnek indult az űrhajózás és az tűnt biztonságosnak, hogy elhagyjuk a holdat. Az egyik Lagrange pontot választottuk ahol felépítettünk egy mesterséges bázist. Te is jártál már ott, mert onnan indult az nagytávolságú űrhajó az Eris-re.

-       Sejtettem, hogy az egy Lagrange pont. – sóhajtott Pet

Aztán az űrtávcsövek fejlődésével már nem lehetett titokban tartani a létezésünket ezért a világ, vezető hatalmaival felvettük a kapcsolatot. Ettől kezdve informális kapcsolatban állunk, de nem szólunk bele egymás dolgaiba. Megértettük velük, hogy ha akarjuk meg tudjuk védeni magunkat és az érdekeinket.

-       És hogy vettétek rá őket, hogy így felpörgessék az olajipart.

-       Sehogy mi csak megemlítettük, hogy nincs ellenünkre az olaj kitermelése, mire ők teljesen felhatalmazva érezték magukat a teljes pusztításra, de ebben mi már nem értünk egyet és nem is veszünk részt, sőt megakadályozni sem tudjuk. Már próbáltuk, de reménytelen olyan érdekek vannak a háttérben, amit nem tudunk felügyelni.

-       Ti felügyelitek a földet?

-       Nem mi igaziból nem avatkozunk bele semmibe és erre nagyon jó okunk van.

-       De hát a ti technikai fejlettségeteken meg tudnátok oldani minden problémánkat nem, lenne sem szenvedés, sem éhínség, sem pedig háborúk.

-       Ez nem ilyen egyszerű. A helyzet az, hogy az emberiség még nem érett meg arra, hogy csatlakozzon az értelmes fajok tanácsához. És ezt nem csak a ti érdeketekben mondom, hanem a többekében is. Remélem, hamarosan megismered a részleteket. De most mennünk kell a nagy tanács elé, mert amit tettél az bűncselekmény és ezért felelned kell. Tudod ilyenre már több száz éve nem volt példa. Nem is tudom mit fog tenni a tanács.

Felált és mutatta Pet-nek hogy tegyen ő is így. Mikor kiléptek az ajtón az őrök körbe fogták őket és megindultak. Az épületből kivezető ajtónál kis tolongás alakult ki, mert az őrök az alakzatot megtartva akartak kimenni, de persze ez nem sikerült. Pet a helyzetet kihasználva az egyik őt elgáncsolta, aki néhány másikat magával rántott. A keletkező résen Pet kereket oldott. Nem tudta mi céllal tette csak szökni akart, de persze ennek nem sok esélye volt, hiszen egy zárt űrállomáson volt. Az őrei nem is futottak utána. Hamarosan észrevette, hogy mindenfelé monitorok kapcsolódnak be és az emberek távolabb húzódnak tőle. Hamar rájött, hogy ez így kész lebukás. Éppen a lift közelében volt. A liftbe szállni nem, mert de az épületének a hátsó felén valami ajtó félét vett észre gyorsan odament és belépett. Egy szerviz folyosóra jutott ahol egy lépcső vezetett a lift mellett körbe-körbe. Valószínűleg innen tartották karban a liftet. Véletlenszerűen elindult felfelé. Vagy tíz perc lépcsőzés után a hangárak szintjére érkezett itt szerencséje volt, mert minden felé csomagokat raktak, amik között és mögött könnyedén elrejtőzhetett. Azt tervezte, hogy feloson a hajóra, ami indulni készül, de nem tudott a közelébe férkőzni. Üres raktárak és elhagyatott folyosókon settenkedett tovább. Észrevette, hogy az egyik hangár ajtaján fény szűrődik ki közelebb merészkedett a hatalmas terem üresen tátongott csak egy hajó állt ott magányosan. Óvatosan közelebb osont és belépett a hatalmas bejáraton a hangárba. Balkéz felöl egy vezérlőpult féleséget látott meg, odamant és miközben tanulmányozta a működését futó lábak dobogását hallotta meg és nem volt kétsége afelől kit üldöznek. Nem tétovázott tovább megnyomta azt a gombot, amelyiken egy ajtó becsukását szimbolizáló jel volt. Halk morajlás, de nem történt semmi. A léptek dobogása egyre közelebbről hallatszott. Már látta üldözőit kétségbe esetten nyomkodta a gombot. Nem volt hova menekülnie. Emberek futottak felé kezükben fegyvereket lengetve. Már minden reménye elveszett megadta magát és felemelte a kezét, de hirtelen nevetés tört fel belőle. Üldözői hirtelen mintha nekiütköztek volna valaminek megtántorodtak és elestek. Ráeszmélt, hogy sikerült bekapcsolnia a lezáró pajzsot. Teljesen felszabadulva szaladt oda a hajóhoz. Egy kisseb felderítő hajó lehetett. Betuszkolta magát láthatóan nem embereknek hanem Squemmáknak készült. Hamar megtalálta a vezérlőt a hajó elejében. Rövid tanulmányozás után rábökött a start gombra és a hajó szép lassan elindult a kijárat felé. Senkinek nem tűnt fel hogy a hajó oldalához kapcsolódik még egy cső, az üzemanyag töltő. Ahogy a hajó gurult előre a cső megfeszült majd leszakadt. A biztonsági szelep bekapcsolt, de a tömítés nem működött tökéletesen, mint valami gőzpára kis üzemanyag áramlott ki.

A hajó lassan közeledett a hangár kijáratához. Automatikus szerkezetek indultak be. Kis képernyőn látta, ahogy egy vaskos ajtó zárja el szép lassan a bejártot a hol bejött, Bár hallani nem hallhatta, de úgy sejtette, hogy erős kompresszorok indulnak meg és szívják ki a levegőt a helységből. Már egészen közel járt a kijárathoz a mikor az méltóságteljesen félrecsúszott. Zökkenőmentesen siklottak ki a világűrbe. Előtte az egyik képernyőn egy gömb jelent, meg amit az ujjával forgathatott. A gömb felületén néhol lyukak voltak. Hamar rájött, hogy ezek a kijáratok, amelyeken a nyílt űrbe kiléphet. Rábökött az egyikre, amely mellett a föld szimbóluma látszott. A hajó méltóságteljesen megindult abba az irányba.

Joan futva érkezett a vezérlőközpontba.

-       Ellopott egy II típusú szervízűrhajót. Most lett feltöltve. Akár a földig is el tud vele menni. – kiáltotta egy synapsid.

Joan egy korlátnak támaszkodva állt meg egy hatalmas kivetítő elött. Egy távolodó űrhajó látszott.

-       Ez az? – kérdezte

-       Igen – volt a rövid válasz

-       Kapcsolatot kérek!

Pet halk kattanást hallott majd Joan hangja töltötte be a teret.  

-       Pet ne csinálj őrültséget. Gyere vissza. Nem akar bántani senki. Beszéltem a nagytanáccsal megkegyelmeznek neked.

-       Nem érdekel, visszamegyek a földre és lerántom a leplet erről az egészről. Majd akkor magyarázzátok meg a piszkos kis játékaitokat.

-       Ne ted ezzel mindegyik faj pusztulását okozhatod – kérlelte Joan

-       Majd meglátjuk – volt a lakonikus válasz

Pet látta a hátra néző kamerákon hogy az állomáson újabb hangárak nyílnak meg és hasonló hajók repülnek ki rajta, mint az övé. Üldözői legalább tíz perc késésben voltak, de tudta, hogy igyekeznie kell. Elérte a rést a pajzson áthaladt rajta. És most egy naprendszer térkép jelent meg előtte. Gyorsan betájolta a földet és megnyomta a gombot. A hajó irányba állt. A sebességet maximumra állította és megnyomta az indító gombot. Még látta, hogy üldözői éppen átérnek a pajzson, amikor a gyorsulás belepréselte a székébe. A hajó megindult, de a meghibásodott töltő szelep nem bírta a terhelést. Hirtelen a töltő lyukon is áramolni kezdettaz üzemanyag, ami először csak módosította a hajó irányát, de amikor a kiáramlott anyag találkozott a fúvókák lángjával az egész belobbant. A hajó bukdácsolni majd pörögni kezdet. Pet ide-oda csapódót a bal karjába éles fájdalom hatolt, mikor egy kellemes női hang szolalt meg:

-       A hajó integritása veszélybe került kérjük, minél hamarabb keressék fel a mentő kabinokat. A kabinokhoz vezető utat fehér csík jelzi a padlón

És ezt ismételgette folyamatosan. Pet hangosan elkáromkodta magát

-       A frász törjön, ki azt se tudom melyik a padló, nem hogy a fehér csík.

Nagy nehezen kitapogatta oldalán a sisakot és az egyetlen még működő karjával felcsatolta. Megpróbált eljutni a vezérlő ajtajához, és amikor elérte az szerencsére magától kinyílt. Kicsapódott a folyosóra és meglátta a mentőkabinok bejáratát. Az egyik kabint célba vette, de már annyira összeverte magát, hogy érezte, el fog ájulni. Lassan homályos majd sötét lett minden.

Joan úgy markolta a korlátot, ami előtte volt, hogy kifehéredtek a kezei. Döbbentem bámulta, ahogy a kis űrhajó bukdácsolva, pörögve, hatalmas lángcsíkot húzva száguldozik az űrben. A mentőhajók már egészen közel jártak, amikor az egyész lángra lobbant és felrobbant. Az üldöző hajók a szétszóródott csillámló darabkák közé futottak be.

A teremben néma csönd volt. Joan lassan elengedte a korlátot. Hátralépett. Halott sápadt arcán a döbbenet és a fájdalom tükröződött. Lassan lehajtotta a fejét az arcáról egy könnycsepp hullott a földre, és mint valami lassított felvételen szétfröccsent.