1. A földműves

 

Miközben készülődött azon gondolkodott, hogy egész életében itt élt. Sőt az apja a dédapja és az ükapja is. Mégis lehet, hogy hamarosan odébb kell állnia. A nagyapja mesélte, hogy régen még az ő nagyapja idejében a sivatag csak a Pangea középső területin volt jellemző. És az ő birtokuk nagyon távol esett tőle. Most meg már minden nap körbe kell járnia a területet, hogy hol tört be a homok. Pedig közel van a tenger. Lassan kiszorulnak a szárazföldről. A régi mesék óriási erdökről meg megszámlálhatatlan vadról szólnak, most meg az ennivalót alig tudják megtermelni. A vadak eltűntek csak néhol, eldugott völgyekben élnek még. Valahol olvasta, hogy az élővilág 40 százaléka kipusztult. A szárazföldön szinte már csak haszonállatok és haszonnövények élnek.

Előkészült és beszállt az ütött kopott szerkezetbe. Ezt is utálta mindig órákig tartott mire felfűtötte. A maiak állítólag már fél óra alatt menetkészek és elegendő gőzt termelnek, de ez a sovány föld nem termel ki már semmit nem tud új gépeket venni. Megindult a földek határa felé. Mindig volt benne egy kis félelem, hogy vajon mit talál. Ahogy közeledett a már messziről látta, egy hatalmas homokbetörés történt. Ahogy az öreg traktor kapaszkodott fel a homokdűne oldalán egyre magasabbról látta a tájat, amikor felért a sivatag elszomorító, de azért lélegzet elállító látványa tárult a szeme elé.

Roter elég feszült volt. A küldetés talán az egyik leg érzékenyebb szakaszához érkezett. A kiszemelt alany a találkozási pont felé közeledett és az éjszaka a szél egy hatalmas homokdűnét épített pont az útba. Félt, hogy nem fogja meglátni a jeleket. Ahogy nézte a kis gőztraktort amint éppen prüszkölve, dohogva kaptatott fel a homokdűnén elgondolkozott ezen a küldetésen, a kétségbeesett vállalkozáson, amivel a saját civilizációjukat próbálták megmenteni. Ő mindvégig ellenezte ezt az egészet az volt a véleménye, hogy a földi társadalom még túl fejletlen ilyen technológiai különbség befogadására. Az Armataek nagy gyűlése idején mindenképpen meg akarta akadályozni a tervet, hogy felfedjék magukat a Synapsidoknak. Megértette, hogy az Armataek létszáma a kritikus szint alá csökkent és hogy gyakorlatilag a kihalás szélére kerültek, de úgy gondolta azzal, hogy bevonják a Synapsidokat nem, hogy megállítani, de még lassítani sem fogják a folyamatot. Szerinte az idegen társadalom reakciója kiszámíthatatlan és veszélyes lehet.

A gazdaságuk túl kicsire zsugorodott és így már nem tudtak új fejlesztésekbe fogni. Az volt a cél, hogy ezzel a termékeny, de még fejletlen civilizációval majd sikerül felpörgetni a gazdasági folyamatokat és így elérhetik, hogy elegendő erőforrás keletkezzen újabb Armatea generációk születéséhez és felneveléséhez.

Közben a kis traktor majdnem teljesen felért a dűnére. Előrehajlott és beleszolt a mikrofonba:

-          Indulhattok!

Leszállt és kicsit előrébb sétált, hogy ne halja a traktor dohogását. Már belefáradt az álandó zajba és kicsit csöndességre vágyott. Megállt és hallgatta a sivatag zizegését és a szél mély huhogását. A domb tetejéről nagyszerű kilátás nyílt a buckák véget nem érő sorára. Megállapította, hogy itt már nincs mit tenni a sivatag ismét elfoglalt egy területet. Éppen sarkon akart fordulni mikor a szeme sarkából megpillantott az égen egy halvány vörös foltot. A szálló por miatt homályos és elmosódott volt, de ahogy ott állt egyre növekedett. Óriási koronggá vált és a homályból egyszer csak egy ezüstszürke hatalmas lencsealakú valami lebegett elő és lassan méltóságteljesen egy távolabbi bucka mögé ereszkedett. Kono egy darabig zsibbadtan ált, aztán megfordult és visszarohant a traktorhoz. Belevágódott és teljes sebességgel megindult a homokdűne felé. A kis traktor kerekei, mint szökőkút hányták a homokot. A hatalmas porban Kono nem látott semmit. Egyser csak érnyék vetült rá és ijedtében levette a gőzről a lábát. Kikászálódott a traktorból és percekig csak állt néma csöndben. Ahogy lassan kitisztult a kép meglátta, hogy a hatalmas valami alatt áll, és körülötte ismeretlen figurák állnak. Szűke csukjás köpönyeg volt rajtuk és belepte őket a por. Érezte, hogy az ő szőrén is homokszemek futnak le. Amikor még jobban tisztult a kép meglátta az idegenek arcát is és a hátán borzongás futott végig. Széles lapos arcú lények álltak vele szemben. Az arcukon és a fejükön sok csontkinövés éktelenkedett, szürke bőrük sötétséget sugallt. Az egyikük lassan szertartásosan meghajolt Kono felé. Valami mély hörgő hang tört fel a torkából. Kono csak állt és a zsibbadás egészen a tarkójáig felkúszott, a hörgések és köhögések szavakká formálódtak a fejében mindent értett:

-          Üdvözöllek Synapsid. Én az Armatae-k földjéről való vagyok nevem Assan. A távoli űrből érkeztünk, hogy megismerkedjünk a Synapsidok csodálatos fajával. Fogadd üdvözletünket és kérünk téged, hogy vezess minket vezetőidhez. Szeretnénk felajánlani értékes szolgálatinkat fajodnak.

-          Mi-mi mindjárt jövök – hebegte Kono – bevágta magát a traktorba és teljes gőzzel elszelelt.

A falu lelkésze ebéd utáni sziesztáját töltötte. Elég gyermeteg módon a farkának dőlve hintáztatta magát miközben gyümölcsöt evett és az apró magvakat köpködte szerte szét. Éppen nagy átéléssel hátradőlt és a szájába gyömöszölt egy újabb édes darabkát, amikor hatalmas robajjal az ajtó kivágódott és egy meglehetősen feldúlt egyén csörtetett be rajta. A Pádre ijedtében hanyatt esett. Nagy zavarban kászálódott fel, de mikor meglátta, hogy vendége teljes önkívületi állapotban van és észre sem vette az iménti eseményeket, hirtelen magára öltötte méltóságteljes arckifejezését és leereszkedően kérdezte meg:

-          Na, mi baj van gyermekem? Meghalt valaki?

-          Megjöttek! – üvöltötte Kono

-          Kik – kérdezte a Pádre kissé bambán

-          Az elhivatottak, akikről az írás szól.

-          Ne beszélj ostobaságokat gyermekem – mondta zavartan a lelkész

-          Gyere, velem ezt látnod kell

A lelkész kényszeredetten fogta a szentkönyvet és láthatóan nem túl nagy lelkesedéssel indult a minden bizonnyal hibbant híve után. Amikor az utcára értek gonosz terv villant az agyába.

A falu másik elöljárója a polgármester volt. Köztudottan a lelkész és a polgármester nem túlzottan kedvelték egymást. Ezért is keltett nagy feltűnést, amikor a tiszteletreméltó Pádre és Kono együtt érkeztek a polgármester házához.

Pádre szenteskedve nézett a Polgármesterre és kenetteljesen szólalt meg:

-          Nagy napra ébredt a mi kis falunk ez a parasztfiú azt állítja, hogy megérkeztek az elhivatottak, akik a szentírás szerint elhozzák a boldogságot és a békét meg gyötört fajunknak.

-          A héten ő a negyedik – horkant fel a polgármester

-          Hitetlenséged sérti a fülemet. Nem vonhatjuk kétségbe ennek a hívő gyermeknek a szavait. Az a kötelességünk, hogy együtt menjünk oda, ahova hív.

-          Mit képzel ez a bolond majd akkor megyek .. – A polgármester torkára fagyott a szó amikor felnézett és az emberek arcán meglátta a haragot – No jól van – sohajtot egy nagyot – menjünk

Elég furcsán festett a kis traktor középen Kono vezetett a két oldalról pedig a Polgármester és a Pádre kapaszkodott kezével és farkával. Az út elég hosszú volt és a két előkelőség igen csak morgolódott mikor megálltak. Kono előrelátóan, hogy a por ne zavarja őket egy szikla mögött állt meg. A polgármester és a Pap is igen elégedetlen volt:

-          Fiú, ha a bolondját járattad velem én letépem a farkadat – méltatlankodott a polgármester.

-          Mindjárt, mindjárt - válaszolt Kono és nagy sietve elindult a szikla széle felé.

Ami kor kiléptek a kőtömb mögül szemük elé tárult a hatalmas hajó. A pap megrémült:

-          Drága fiam azt hiszem jobb lenne, ha a polgármesterrel mennétek tovább amíg én keresek a szent szövegek között valami ide illőt.

-          Na azt már nem – elégedetlenkedett a polgármester – vagy megyünk együtt vagy sehogy

-           Nem bántanak - mondta lenézően Kono – és sietve előre indult.

A hajó messzebb volt, mint gondolták vagy tíz perc séta után értek oda. Amikor megálltak

Egy rámpa ereszkedett le és kinyílt a hajón egy rés Négy idegen állt az ajtóban. A Pádre térdre rogyott.