Miközben
készülődött azon gondolkodott, hogy egész életében itt élt. Sőt az apja a
dédapja és az ükapja is. Mégis lehet, hogy hamarosan odébb kell állnia. A
nagyapja mesélte, hogy régen még az ő nagyapja idejében a sivatag csak a Pangea
középső területin volt jellemző. És az ő birtokuk nagyon távol esett tőle. Most
meg már minden nap körbe kell járnia a területet, hogy hol tört be a homok.
Pedig közel van a tenger. Lassan kiszorulnak a szárazföldről. A régi mesék
óriási erdökről meg megszámlálhatatlan vadról szólnak, most meg az ennivalót
alig tudják megtermelni. A vadak eltűntek csak néhol, eldugott völgyekben élnek
még. Valahol olvasta, hogy az élővilág 40 százaléka kipusztult. A szárazföldön
szinte már csak haszonállatok és haszonnövények élnek.
Előkészült és
beszállt az ütött kopott szerkezetbe. Ezt is utálta mindig órákig tartott mire
felfűtötte. A maiak állítólag már fél óra alatt menetkészek és elegendő gőzt
termelnek, de ez a sovány föld nem termel ki már semmit nem tud új gépeket
venni. Megindult a földek határa felé. Mindig volt benne egy kis félelem, hogy
vajon mit talál. Ahogy közeledett a már messziről látta, egy hatalmas
homokbetörés történt. Ahogy az öreg traktor kapaszkodott fel a homokdűne
oldalán egyre magasabbról látta a tájat, amikor felért a sivatag elszomorító,
de azért lélegzet elállító látványa tárult a szeme elé.
Roter elég
feszült volt. A küldetés talán az egyik leg érzékenyebb szakaszához érkezett. A
kiszemelt alany a találkozási pont felé közeledett és az éjszaka a szél egy
hatalmas homokdűnét épített pont az útba. Félt, hogy nem fogja meglátni a
jeleket. Ahogy nézte a kis gőztraktort amint éppen prüszkölve, dohogva
kaptatott fel a homokdűnén elgondolkozott ezen a küldetésen, a kétségbeesett
vállalkozáson, amivel a saját civilizációjukat próbálták megmenteni. Ő mindvégig
ellenezte ezt az egészet az volt a véleménye, hogy a földi társadalom még túl
fejletlen ilyen technológiai különbség befogadására. Az Armataek nagy gyűlése
idején mindenképpen meg akarta akadályozni a tervet, hogy felfedjék magukat a
Synapsidoknak. Megértette, hogy az Armataek létszáma a kritikus szint alá
csökkent és hogy gyakorlatilag a kihalás szélére kerültek, de úgy gondolta azzal,
hogy bevonják a Synapsidokat nem, hogy megállítani, de még lassítani sem fogják
a folyamatot. Szerinte az idegen társadalom reakciója kiszámíthatatlan és
veszélyes lehet.
A gazdaságuk túl
kicsire zsugorodott és így már nem tudtak új fejlesztésekbe fogni. Az volt a cél,
hogy ezzel a termékeny, de még fejletlen civilizációval majd sikerül
felpörgetni a gazdasági folyamatokat és így elérhetik, hogy elegendő erőforrás
keletkezzen újabb Armatea generációk születéséhez és felneveléséhez.
Közben a kis
traktor majdnem teljesen felért a dűnére. Előrehajlott és beleszolt a mikrofonba:
-
Indulhattok!
Leszállt és
kicsit előrébb sétált, hogy ne halja a traktor dohogását. Már belefáradt az
álandó zajba és kicsit csöndességre vágyott. Megállt és hallgatta a sivatag
zizegését és a szél mély huhogását. A domb tetejéről nagyszerű kilátás nyílt a
buckák véget nem érő sorára. Megállapította, hogy itt már nincs mit tenni a
sivatag ismét elfoglalt egy területet. Éppen sarkon akart fordulni mikor a
szeme sarkából megpillantott az égen egy halvány vörös foltot. A szálló por
miatt homályos és elmosódott volt, de ahogy ott állt egyre növekedett. Óriási
koronggá vált és a homályból egyszer csak egy ezüstszürke hatalmas lencsealakú
valami lebegett elő és lassan méltóságteljesen egy távolabbi bucka mögé
ereszkedett. Kono egy darabig zsibbadtan ált, aztán megfordult és visszarohant
a traktorhoz. Belevágódott és teljes sebességgel megindult a homokdűne felé. A
kis traktor kerekei, mint szökőkút hányták a homokot. A hatalmas porban Kono
nem látott semmit. Egyser csak érnyék vetült rá és ijedtében levette a gőzről a
lábát. Kikászálódott a traktorból és percekig csak állt néma csöndben. Ahogy
lassan kitisztult a kép meglátta, hogy a hatalmas valami alatt áll, és
körülötte ismeretlen figurák állnak. Szűke csukjás köpönyeg volt rajtuk és
belepte őket a por. Érezte, hogy az ő szőrén is homokszemek futnak le. Amikor
még jobban tisztult a kép meglátta az idegenek arcát is és a hátán borzongás
futott végig. Széles lapos arcú lények álltak vele szemben. Az arcukon és a
fejükön sok csontkinövés éktelenkedett, szürke bőrük sötétséget sugallt. Az
egyikük lassan szertartásosan meghajolt Kono felé. Valami mély hörgő hang tört
fel a torkából. Kono csak állt és a zsibbadás egészen a tarkójáig felkúszott, a
hörgések és köhögések szavakká formálódtak a fejében mindent értett:
-
Üdvözöllek
Synapsid. Én az Armatae-k
földjéről való vagyok nevem Assan. A távoli űrből érkeztünk, hogy
megismerkedjünk a Synapsidok csodálatos fajával. Fogadd üdvözletünket és kérünk
téged, hogy vezess minket vezetőidhez. Szeretnénk felajánlani értékes
szolgálatinkat fajodnak.
-
Mi-mi
mindjárt jövök – hebegte Kono – bevágta magát a traktorba és teljes gőzzel
elszelelt.
A falu lelkésze
ebéd utáni sziesztáját töltötte. Elég gyermeteg módon a farkának dőlve
hintáztatta magát miközben gyümölcsöt evett és az apró magvakat köpködte szerte
szét. Éppen nagy átéléssel hátradőlt és a szájába gyömöszölt egy újabb édes darabkát,
amikor hatalmas robajjal az ajtó kivágódott és egy meglehetősen feldúlt egyén
csörtetett be rajta. A Pádre ijedtében hanyatt esett. Nagy zavarban kászálódott
fel, de mikor meglátta, hogy vendége teljes önkívületi állapotban van és észre
sem vette az iménti eseményeket, hirtelen magára öltötte méltóságteljes
arckifejezését és leereszkedően kérdezte meg:
-
Na,
mi baj van gyermekem? Meghalt valaki?
-
Megjöttek!
– üvöltötte Kono
-
Kik –
kérdezte a Pádre kissé bambán
-
Az
elhivatottak, akikről az írás szól.
-
Ne
beszélj ostobaságokat gyermekem – mondta zavartan a lelkész
-
Gyere,
velem ezt látnod kell
A lelkész
kényszeredetten fogta a szentkönyvet és láthatóan nem túl nagy lelkesedéssel
indult a minden bizonnyal hibbant híve után. Amikor az utcára értek gonosz terv
villant az agyába.
A falu másik
elöljárója a polgármester volt. Köztudottan a lelkész és a polgármester nem
túlzottan kedvelték egymást. Ezért is keltett nagy feltűnést, amikor a
tiszteletreméltó Pádre és Kono együtt érkeztek a polgármester házához.
Pádre szenteskedve nézett a Polgármesterre és
kenetteljesen szólalt meg:
-
Nagy napra ébredt a mi kis falunk
ez a parasztfiú azt állítja, hogy megérkeztek az elhivatottak, akik a szentírás
szerint elhozzák a boldogságot és a békét meg gyötört fajunknak.
-
A héten ő a negyedik – horkant fel
a polgármester
-
Hitetlenséged sérti a fülemet. Nem
vonhatjuk kétségbe ennek a hívő gyermeknek a szavait. Az a kötelességünk, hogy
együtt menjünk oda, ahova hív.
-
Mit képzel ez a bolond majd akkor
megyek .. – A polgármester torkára fagyott a szó amikor felnézett és az emberek
arcán meglátta a haragot – No jól van – sohajtot egy nagyot – menjünk
Elég furcsán festett a kis traktor középen Kono
vezetett a két oldalról pedig a Polgármester és a Pádre kapaszkodott kezével és
farkával. Az út elég hosszú volt és a két előkelőség igen csak morgolódott
mikor megálltak. Kono előrelátóan, hogy a por ne zavarja őket egy szikla mögött
állt meg. A polgármester és a Pap is igen elégedetlen volt:
-
Fiú, ha a bolondját járattad velem
én letépem a farkadat – méltatlankodott a polgármester.
-
Mindjárt, mindjárt - válaszolt
Kono és nagy sietve elindult a szikla széle felé.
Ami kor kiléptek a kőtömb mögül szemük elé
tárult a hatalmas hajó. A pap megrémült:
-
Drága fiam azt hiszem jobb lenne,
ha a polgármesterrel mennétek tovább amíg én keresek a szent szövegek között
valami ide illőt.
-
Na azt már nem – elégedetlenkedett
a polgármester – vagy megyünk együtt vagy sehogy
-
Nem bántanak - mondta lenézően Kono – és
sietve előre indult.
A hajó messzebb volt, mint gondolták vagy tíz
perc séta után értek oda. Amikor megálltak
Egy rámpa ereszkedett le és kinyílt a hajón egy
rés Négy idegen állt az ajtóban. A Pádre térdre rogyott.