Vágni lehetett a levegőt a kis
házban, szinte mindenen képesek voltak hajba kapni. Coni egy akkora hátizsákot
készített össze hogy félő volt, nem fér be a kocsiba. Kirobbant a
feszültség:
-
Minek kell ennyi kacatot összegyűjteni –
háborgott Joan
-
Majd ha szükség lesz, rájuk biztos nem nevezed
kacatnak ezeket – fortyant fel Coni
-
Akkor minek nevezzem vacaknak?
-
Elegem van belőle, hogy ilyen hihetetlenül
visszamaradottak vagytok.
-
Kikérem, magamnak, én bányamérnök vagyok –
fortyant fel most Pet.
-
…
Hosszú percekig veszekedtek, hogy mi a francnak kell ennyi
kacat és majd emiatt fognak lebukni: de Coni hajthatatlan volt. Így végül is a
zsák bekerült a kocsiba. Mikor mindent összekészítettek, leültek a nappaliban
és feszült csendben várták, hogy besötétedjen. Coni elkezdett dobolni az
ujjával, de a többiek úgy néztek rá, hogy inkább azonnal abbahagyta. A nap
fénye lassan cammogott a nappali padlóján. Mindenki nyugalmat színlelve
üldögélt a saját helyén és maga elé bámult, senki nem mert a másikra nézni. Az
árnyékok lassan megnyúltak, a levegő megszürkült, a feszült csend lassan
elviselhetetlenné vált amikor Pet megszólalt:
-
Induljunk.
Mindenki úgy pattant fel, mintha bolha csípte volna meg.
Hirtelen mozgással telt meg a ház: mindenkinek sürgős elintézni valója akadt.
Végül is kb. 20 perc múlva a kocsiban ültek. Joan keze úgy remegett, hogy alig
bírta beindítani az autót, és rángatva, mint egy kezdő sofőr hajtott ki a
forgalomba; de amint úton voltak kicsit enyhült a feszültség, és amikor
megérkeztek a folyópartra, a csatorna bejáratához, már mosolyogni is tudtak, ha
kicsit kényszeredetten is.
**
A szombat esti műszak a szokásos csendben telt. Mind a ketten
kinyújtott lábbal és álmos tekintettel bámulták a monitorokat. A képek
eseménytelen mozdulatlanságát még csak egy arra kószáló macska sem törte meg. A
monitorok melletti hangszóróból halk pityegés jelezte, hogy ideje elkezdeni a
szokásos járőrözést. Egyikük felállt és csigolyaropogtatót nyújtózott, felkapta
az egyik Walky-Talky –t és lustán elindult a szokásos körútjára. Minden
ellenőrző pontnál beszólt a társának, hogy „minden rendben” és kezét
odatartotta a regisztrációs konzolhoz, hogy nyugtázza a jelenlétét. Amikor a C
szektor 23 -as raktárához ért kicsit megborzongott.
-
A fiúk azt mondták, hogy sugározhatnak azok a
dolgok minden esetre jobb lesz vigyázni. - gondolta.
Meggyorsította lépteit és próbált minél hamarabb
látótávolságon kívül kerülni: mintha az bármit is segítene. Mikor visszaért a
helyére ledobta magát a székébe és elmélyült bamba képpel bámulta a monitort.
**
Kiszálltak az autóból és lementek a csatorna kifolyásához.
Mikor Coni is megérkezett a nehéz hátizsákját cipelve, letáboroztak megbeszélni
a teendőket. Joan erősködött, hogy ő mégis menni akar, de amikor a többiek
részletesen beszámoltak a csatornák élővilágáról és megemlítették a patkányt,
mint őshonos állatot, sikerült eltántorítani tervétől.
Mikor odamentek a bejárathoz Pet undorodva jegyezte meg, hogy
ez büdös és nyálkás. Coni kotorászni kezdett a hátizsákban és megdicsőült
arccal vett elő két nyakig érő gumicsizmát. Gyorsan magukra öltötték a
kényelmesnek nem nevezhető, de praktikus viseletet. Ahogy beléptek a csatornába
az átható bűztől rögtön hányingerük lett. A fejlámpáik fényénél a ragacsos
nyálkás kövezeten meghatározhatatlan rendeltetésű nyálkás valamik voltak
elszórva. A falakon látszott, hogy a víz ennél sokkal magasabb is szokott
lenni. Abban reménykedtek, hogy nem most fog hirtelen megemelkedni a vízszint.
Amikor valamiért bele kellet lépni a vízbe ismét felfordult a gyomruk, mert
ugyan nem ért hozzá a lábuk hoz, de a víz hőmérsékletét és benne úszkáló
darabkák érintését érezték. Kb. fél órás baktatás után Coni szerint megérkeztek
a megfelelő csatornafedélhez. Hogy ezt honnan tudta, Pet számára rejtély
maradt. Levették a gumicsizmákat, hogy a felszínen könnyebben tudjanak mozogni.
Felmásztak a csatorna bejáratához és megpróbálták a csatornafedelet
elmozdítani. A feszítővasakkal, amit Coni hozott vagy fél órán át feszegették
mire megmozdult. Pet már majdnem kiemelte, amikor Coni rá szólt.
-
Tedd vissza. Most már nem mehetünk fel:
hamarosan itt az őrjárat. Várnunk kell.
Pet elhúzta a száját, de engedelmeskedett. A percek lassan
teltek. Coni szinte másodpercenként nézte az óráját, mikor végre megszólalt:
-
Induljunk.
Nagy nehezen arrébb lökdösték a csatornafedelet és óvatosan
kiosontak a raktár falához.
Lopakodva megközelítették a szellőzőnyílást. Próbálták
hangtalanul leszedni a rácsot. Feszegették, erőltették, de nem mozdult. Mikor
végül is sikerült lepattintani az egész egy hatalmasat kondult. Mindketten
megmerevedtek és a homlokukon kidagadtak az erek, a vér a fülükben dobolt. Vagy
egy percig álltak mozdulatlanul, de nem történt semmi. Az őrök elég távol
voltak, a biztonsági kamerákon pedig nincsen mikrofon.
Bevilágítottak a szellőző nyílásba és rögtön látták, hogy itt
nem fognak bemenni. Bent egy hatalmas ventilátor forgott. Coni pánikba esett:
jó ég most mit csinálunk? Pet felhúzta a szemöldökét, és bágyadtan nézte a
topogó Conit. Megfordult és odasétált a mellékbejárathoz. Fejlámpája fényénél
tanulmányozta a zárat. Csak egy lazán rögzített lakatpánt és lakat zárta az
ajtót. Hátralépett és egy gyors mozdulattal berúgta az ajtót majd csendesen
annyit mondott:
-
Mehetünk.
Coni egy darabig bambán nézett aztán mind a ketten bementek.
A dobozok egy sarokban voltak egymásra halmozva. A raktár
levegője hűvös és áporodott szagú volt. Mindenhol kábelek és vezetékek lógtak.
A földön elszórt szeméttől alig bírtak mozogni. Amikor végre sikerült közel
menni a dobozokhoz, észrevették, hogy minden dobozon keresztben nagy piros
felirat van „ERIS”. Kérdőn néztek egymásra, de mivel nem volt sok idő, gyorsan
nekiláttak a munkának. Egymás után feszegették fel a kisebb nagyobb dobozokat
és fotózták a bennük lévő tárgyakat. Lassan haladtak, mert a háromdimenziós
képeket akartak minden tárgyról és így több oldalról le kellet kapni mindent.
Pet egy kisebb tárgyat alaposan szemügyre vett: olyan volt mintha két kúpot
egymásba fordítottak volna. Jól kézreált, de semmilyen funkciót nem tudott
elképzelni hozzá. Hirtelen ötlettől vezéreltetve zsebre vágta a tárgyat és a
következő dobozhoz fordult. Olyan nagyon belemerültek a fényképek készítésébe,
hogy észre sem vették mennyire elszaladt az idő.
A második őr ismét felállt és felvette a kiskabátját.
-
Hűvös ez a mai este - mondta.
-
Ühüm - válaszolt a társa teli szájjal.
-
Megyek megint körül járok.
A másik csak bólintott még mindig nem tudta lenyelni a
falatot. Az őr kisétált az ajtón és megindult szokásos útján. Minden saroknál
megállt és bejelentkezett. Amikor a C23-as raktárhoz ért megtorpant. Fojtott
hangon szólt be az adóvevőbe:
-
Fényeket látok a C23-as ban!
-
Ne tojj be – mondta nevetve a másik – lehet,
hogy tényleg valami sugárzó anyag van bent és az fluoreszkál. – monda kajánul -
Mindjárt jönnek a zöld kicsi lények és elrabolnak. Menj közelebb és less be a
kulcslyukon. Ha veszélyes lenne arról biztosan, tudnánk. – kacagott.
Az őr odaóvakodott és benézett, amit ott látott igen csak
meglepte: két alak tevékenykedett a raktárban. Kicsomagolták a dobozokat és a
benne levő tárgyakat, lefényképezték.
Amikor hátrafordult, hogy visszavonuljon a kétszárnyú ajtó
meglebbent.
Coni és Pet felkapta a fejét.
-
Úr isten mennyi idő van?
-
Itt az őrség!
Nagy igyekezettel próbálták egyszerre felnyalábolni a
holmijukat és botorkálva rohantak a mellékbejárat felé.
Eközben az őr éppen a társát riasztotta
-
Azonnal gyere, két behatoló van a C23-as
raktárban, hozd a fegyveremet is, ott van a szék háttámlájára akasztva.
-
Rendben rohanok. – mondta a másik most már
cseppet sem vidáman.
Coni és Pet rohanva menekült. A kezükből folyton kicsúsztak a
dolgok nem voltak képesek egyben tartani az ölükbe halmozott mindenfélét.
Kénytelenek voltak megállni és összepakolni a hátizsákot, ezzel persze értékes
másodperceket veszítettek.
Kívülről bakancsok dobolását hallották minden erejüket
megfeszítve küzdöttek magukat át a szeméthalmokon. Amikor kiértek a
mellékbejárat elé még hallották, hogy az egyik őr elkiáltja magát:
-
Kerüld meg az épületet, a mellékbejáró felé
mentek!
Coni szinte nem is használta a lejárót inkább úgy repült le.
Pet utána hajította a zsákot és maga is beugrott a lyukba. Emberfeletti erővel
rángatta vissza a fedelet a helyére. Magukra rángatták a védő ruhákat és
megveszekedett tempóban rohantak végig a csatornán. Coni hátizsákja minden
szűkebb helyen vagy akadálynál komoly problémát jelentett. Mindenbe beleakadt,
úgyhogy Pet segítsége nélkül nehezen jutott volna előre. A rohanástól teljesen
elvesztették tájékozódási képességüket, a felfröccsenő szennyvíztől vakon és
sárosan bolyongtak a csatorna labirintusában. Vagy félórája tévelyegtek, amikor
felderengett előttük a kijárat csak remélni tudták, hogy a megfelelő helyre
érkeztek. Pet kikukucskált és kicsit messzebb meglátta az idegesen bámészkodó
Joant.
Amikor Pet a meredek töltésen segítette fel Conit, kicsúszott
a lába alól a talaj és hanyatt landolt a mocskos vízben. Érezte, ahogy a
szennyes lé beáramlik a gumiruhába, és az egész feltöltődik. Mikorra sikerült
feltápászkodnia annyi víz került a ruhába, hogy alig bírt mozogni. Minden
erejét megfeszítve, mint partra vetett bálna próbált felkapaszkodni a meredek
falon. Coni hátranézett és lehajította magáról a hátizsákot, hogy
visszaszaladjon érte. Együttes erővel sikerült felkapaszkodniuk a töltésoldalra,
lerángatták magukról a gumiruhát és kiöntötték belőle a vizet. Rohanva érkeztek
meg a kocsihoz. Joan gondterhelt arccal nézett a távolba.
-
Oda nézzetek, mit műveltetek! – kiabálta
Elhűlve néztek a távolba a raktár környékén reflektorok,
pásztázták az eget és épp egy helikopter szállt le. Pet halkan megjegyezte:
-
Na…, most már nem csak én vagyok szarban.