4. A betörés

Vágni lehetett a levegőt a kis házban, szinte mindenen képesek voltak hajba kapni. Coni egy akkora hátizsákot készített össze hogy félő volt, nem fér be a kocsiba. Kirobbant a feszültség:

-          Minek kell ennyi kacatot összegyűjteni – háborgott Joan

-          Majd ha szükség lesz, rájuk biztos nem nevezed kacatnak ezeket – fortyant fel Coni

-          Akkor minek nevezzem vacaknak?

-          Elegem van belőle, hogy ilyen hihetetlenül visszamaradottak vagytok.

-          Kikérem, magamnak, én bányamérnök vagyok – fortyant fel most Pet.

-          …

Hosszú percekig veszekedtek, hogy mi a francnak kell ennyi kacat és majd emiatt fognak lebukni: de Coni hajthatatlan volt. Így végül is a zsák bekerült a kocsiba. Mikor mindent összekészítettek, leültek a nappaliban és feszült csendben várták, hogy besötétedjen. Coni elkezdett dobolni az ujjával, de a többiek úgy néztek rá, hogy inkább azonnal abbahagyta. A nap fénye lassan cammogott a nappali padlóján. Mindenki nyugalmat színlelve üldögélt a saját helyén és maga elé bámult, senki nem mert a másikra nézni. Az árnyékok lassan megnyúltak, a levegő megszürkült, a feszült csend lassan elviselhetetlenné vált amikor Pet megszólalt:

-          Induljunk.

Mindenki úgy pattant fel, mintha bolha csípte volna meg. Hirtelen mozgással telt meg a ház: mindenkinek sürgős elintézni valója akadt. Végül is kb. 20 perc múlva a kocsiban ültek. Joan keze úgy remegett, hogy alig bírta beindítani az autót, és rángatva, mint egy kezdő sofőr hajtott ki a forgalomba; de amint úton voltak kicsit enyhült a feszültség, és amikor megérkeztek a folyópartra, a csatorna bejáratához, már mosolyogni is tudtak, ha kicsit kényszeredetten is.

**

A szombat esti műszak a szokásos csendben telt. Mind a ketten kinyújtott lábbal és álmos tekintettel bámulták a monitorokat. A képek eseménytelen mozdulatlanságát még csak egy arra kószáló macska sem törte meg. A monitorok melletti hangszóróból halk pityegés jelezte, hogy ideje elkezdeni a szokásos járőrözést. Egyikük felállt és csigolyaropogtatót nyújtózott, felkapta az egyik Walky-Talky –t és lustán elindult a szokásos körútjára. Minden ellenőrző pontnál beszólt a társának, hogy „minden rendben” és kezét odatartotta a regisztrációs konzolhoz, hogy nyugtázza a jelenlétét. Amikor a C szektor 23 -as raktárához ért kicsit megborzongott.

-          A fiúk azt mondták, hogy sugározhatnak azok a dolgok minden esetre jobb lesz vigyázni. - gondolta.

Meggyorsította lépteit és próbált minél hamarabb látótávolságon kívül kerülni: mintha az bármit is segítene. Mikor visszaért a helyére ledobta magát a székébe és elmélyült bamba képpel bámulta a monitort.

**

Kiszálltak az autóból és lementek a csatorna kifolyásához. Mikor Coni is megérkezett a nehéz hátizsákját cipelve, letáboroztak megbeszélni a teendőket. Joan erősködött, hogy ő mégis menni akar, de amikor a többiek részletesen beszámoltak a csatornák élővilágáról és megemlítették a patkányt, mint őshonos állatot, sikerült eltántorítani tervétől.

Mikor odamentek a bejárathoz Pet undorodva jegyezte meg, hogy ez büdös és nyálkás. Coni kotorászni kezdett a hátizsákban és megdicsőült arccal vett elő két nyakig érő gumicsizmát. Gyorsan magukra öltötték a kényelmesnek nem nevezhető, de praktikus viseletet. Ahogy beléptek a csatornába az átható bűztől rögtön hányingerük lett. A fejlámpáik fényénél a ragacsos nyálkás kövezeten meghatározhatatlan rendeltetésű nyálkás valamik voltak elszórva. A falakon látszott, hogy a víz ennél sokkal magasabb is szokott lenni. Abban reménykedtek, hogy nem most fog hirtelen megemelkedni a vízszint. Amikor valamiért bele kellet lépni a vízbe ismét felfordult a gyomruk, mert ugyan nem ért hozzá a lábuk hoz, de a víz hőmérsékletét és benne úszkáló darabkák érintését érezték. Kb. fél órás baktatás után Coni szerint megérkeztek a megfelelő csatornafedélhez. Hogy ezt honnan tudta, Pet számára rejtély maradt. Levették a gumicsizmákat, hogy a felszínen könnyebben tudjanak mozogni. Felmásztak a csatorna bejáratához és megpróbálták a csatornafedelet elmozdítani. A feszítővasakkal, amit Coni hozott vagy fél órán át feszegették mire megmozdult. Pet már majdnem kiemelte, amikor Coni rá szólt.

-          Tedd vissza. Most már nem mehetünk fel: hamarosan itt az őrjárat. Várnunk kell.

Pet elhúzta a száját, de engedelmeskedett. A percek lassan teltek. Coni szinte másodpercenként nézte az óráját, mikor végre megszólalt:

-          Induljunk.

Nagy nehezen arrébb lökdösték a csatornafedelet és óvatosan kiosontak a raktár falához.

Lopakodva megközelítették a szellőzőnyílást. Próbálták hangtalanul leszedni a rácsot. Feszegették, erőltették, de nem mozdult. Mikor végül is sikerült lepattintani az egész egy hatalmasat kondult. Mindketten megmerevedtek és a homlokukon kidagadtak az erek, a vér a fülükben dobolt. Vagy egy percig álltak mozdulatlanul, de nem történt semmi. Az őrök elég távol voltak, a biztonsági kamerákon pedig nincsen mikrofon.

Bevilágítottak a szellőző nyílásba és rögtön látták, hogy itt nem fognak bemenni. Bent egy hatalmas ventilátor forgott. Coni pánikba esett: jó ég most mit csinálunk? Pet felhúzta a szemöldökét, és bágyadtan nézte a topogó Conit. Megfordult és odasétált a mellékbejárathoz. Fejlámpája fényénél tanulmányozta a zárat. Csak egy lazán rögzített lakatpánt és lakat zárta az ajtót. Hátralépett és egy gyors mozdulattal berúgta az ajtót majd csendesen annyit mondott:

-          Mehetünk.

Coni egy darabig bambán nézett aztán mind a ketten bementek.

A dobozok egy sarokban voltak egymásra halmozva. A raktár levegője hűvös és áporodott szagú volt. Mindenhol kábelek és vezetékek lógtak. A földön elszórt szeméttől alig bírtak mozogni. Amikor végre sikerült közel menni a dobozokhoz, észrevették, hogy minden dobozon keresztben nagy piros felirat van „ERIS”. Kérdőn néztek egymásra, de mivel nem volt sok idő, gyorsan nekiláttak a munkának. Egymás után feszegették fel a kisebb nagyobb dobozokat és fotózták a bennük lévő tárgyakat. Lassan haladtak, mert a háromdimenziós képeket akartak minden tárgyról és így több oldalról le kellet kapni mindent. Pet egy kisebb tárgyat alaposan szemügyre vett: olyan volt mintha két kúpot egymásba fordítottak volna. Jól kézreált, de semmilyen funkciót nem tudott elképzelni hozzá. Hirtelen ötlettől vezéreltetve zsebre vágta a tárgyat és a következő dobozhoz fordult. Olyan nagyon belemerültek a fényképek készítésébe, hogy észre sem vették mennyire elszaladt az idő.

A második őr ismét felállt és felvette a kiskabátját.

-          Hűvös ez a mai este - mondta.

-          Ühüm - válaszolt a társa teli szájjal.

-          Megyek megint körül járok.

A másik csak bólintott még mindig nem tudta lenyelni a falatot. Az őr kisétált az ajtón és megindult szokásos útján. Minden saroknál megállt és bejelentkezett. Amikor a C23-as raktárhoz ért megtorpant. Fojtott hangon szólt be az adóvevőbe:

-          Fényeket látok a C23-as ban!

-          Ne tojj be – mondta nevetve a másik – lehet, hogy tényleg valami sugárzó anyag van bent és az fluoreszkál. – monda kajánul - Mindjárt jönnek a zöld kicsi lények és elrabolnak. Menj közelebb és less be a kulcslyukon. Ha veszélyes lenne arról biztosan, tudnánk. – kacagott.

Az őr odaóvakodott és benézett, amit ott látott igen csak meglepte: két alak tevékenykedett a raktárban. Kicsomagolták a dobozokat és a benne levő tárgyakat, lefényképezték.

Amikor hátrafordult, hogy visszavonuljon a kétszárnyú ajtó meglebbent.

Coni és Pet felkapta a fejét.

-          Úr isten mennyi idő van?

-          Itt az őrség!

Nagy igyekezettel próbálták egyszerre felnyalábolni a holmijukat és botorkálva rohantak a mellékbejárat felé.

Eközben az őr éppen a társát riasztotta

-          Azonnal gyere, két behatoló van a C23-as raktárban, hozd a fegyveremet is, ott van a szék háttámlájára akasztva.

-          Rendben rohanok. – mondta a másik most már cseppet sem vidáman.

Coni és Pet rohanva menekült. A kezükből folyton kicsúsztak a dolgok nem voltak képesek egyben tartani az ölükbe halmozott mindenfélét. Kénytelenek voltak megállni és összepakolni a hátizsákot, ezzel persze értékes másodperceket veszítettek.

Kívülről bakancsok dobolását hallották minden erejüket megfeszítve küzdöttek magukat át a szeméthalmokon. Amikor kiértek a mellékbejárat elé még hallották, hogy az egyik őr elkiáltja magát:

-          Kerüld meg az épületet, a mellékbejáró felé mentek!

Coni szinte nem is használta a lejárót inkább úgy repült le. Pet utána hajította a zsákot és maga is beugrott a lyukba. Emberfeletti erővel rángatta vissza a fedelet a helyére. Magukra rángatták a védő ruhákat és megveszekedett tempóban rohantak végig a csatornán. Coni hátizsákja minden szűkebb helyen vagy akadálynál komoly problémát jelentett. Mindenbe beleakadt, úgyhogy Pet segítsége nélkül nehezen jutott volna előre. A rohanástól teljesen elvesztették tájékozódási képességüket, a felfröccsenő szennyvíztől vakon és sárosan bolyongtak a csatorna labirintusában. Vagy félórája tévelyegtek, amikor felderengett előttük a kijárat csak remélni tudták, hogy a megfelelő helyre érkeztek. Pet kikukucskált és kicsit messzebb meglátta az idegesen bámészkodó Joant.

Amikor Pet a meredek töltésen segítette fel Conit, kicsúszott a lába alól a talaj és hanyatt landolt a mocskos vízben. Érezte, ahogy a szennyes lé beáramlik a gumiruhába, és az egész feltöltődik. Mikorra sikerült feltápászkodnia annyi víz került a ruhába, hogy alig bírt mozogni. Minden erejét megfeszítve, mint partra vetett bálna próbált felkapaszkodni a meredek falon. Coni hátranézett és lehajította magáról a hátizsákot, hogy visszaszaladjon érte. Együttes erővel sikerült felkapaszkodniuk a töltésoldalra, lerángatták magukról a gumiruhát és kiöntötték belőle a vizet. Rohanva érkeztek meg a kocsihoz. Joan gondterhelt arccal nézett a távolba.

-          Oda nézzetek, mit műveltetek! – kiabálta

Elhűlve néztek a távolba a raktár környékén reflektorok, pásztázták az eget és épp egy helikopter szállt le. Pet halkan megjegyezte:

-          Na…, most már nem csak én vagyok szarban.