7. Az utazás

Sötét volt nagyon sötét, Pet kinyitotta a szemét, de így sem látott semmit. Megpróbálta megmozdítani a kezét, de éles fájdalom hasított a vállába. Egy darabig mozdulatlanul feküdt majd a másik kezével megérintette a homlokát. Amint megmozdult távolról halvány fény derengett fel, ami egyre erősödött. Ahogy a tudata tisztult úgy jött rá, hogy a fényforrás egy helyben áll és ő egy ágyon fekszik. Lassan körülnézett. Egy apró szobában volt. A fejénél és a lábánál egy-egy ajtó nyílt. Még jó sokáig eltartott mire annyira magához tért, hogy lassan felült az ágyon jobban kőrül nézett. A kicsi szoba meglehetős zsúfoltsága leginkább egy börtöncellára vagy kabinra emlékeztette. A feje felett szekrényajtók nyíltak, amiben praktikus, de igen egyszerű öltözéket talált magának. Póló, rövidnadrág. Talált még kezeslábast is meg cipőt, de mivel igen meleg volt a kabinban ezeket nem vette fel. Az ágy végében egy nagyobb szekrényt volt, és amikor kinyitotta meglepetésére egy komplett űrruhát talált benne. Bár felépítése és formája teljesen idegen volt a számára, pedig ismerte valamennyi társaságnál használatossat, azért felismerhetően űrruha volt. A kabin végében nyíló ajtó zárva volt. Elektromos szerkezettel lehetett volna működésbe hozni, de meg se mozdult, próbálta erővel, de mint megállapította azt sem sikerült kitalálnia merre nyílik. Az ággyal szemközti falon közvetlenül a zárt ajtó mellett egy ismeretlen rendeltetésű rést látott, ami nem volt nagyobb 30X30 cm és a mélysége is hasonló volt. Egy darabig nézegette, de mivel nem tudott rájönni a jelentőségére tovább haladt. A falon látott egy felnyitható asztalt és fölötte egy nagyméretű monitort. A másik ajtóval már több szerencséje volt, és amikor kinyitotta egy apró, de jól berendezett fürdőt talált. Az ágy alatt látott még kihúzható tárolókat és az egyikben egy háromlábú kisszéket. Az ágy és a felső szekrény között volt még egy keskeny polc, amin talált egy telefonszerű kütyüt. Ezt vette pártfogásába. 

Lassan a vállában a fájdalom is szűnt. Amint megfogta a készüléket képernyő felderengett. 

Rajzokat látott, amik különböző tevékenységeket szimbolizáltak. Amikor az italt szimbolizáló ikonra tévedt a tekintete ráébredt, hogy nagyon szomjas így megérintette azt. Sok különböző fajta ital képe és neve valamint leírása jelent meg a szeme előtt. Sokáig böngészgette a feliratokat, de mivel nem tudott dönteni az ásványvíz feliratú képre bökött. Azonnal megjelent egy pohár víz abban a mélyedésben, amit a fal mellett látott, kivette a vizet és először bizalmatlanul szaglászta, de aztán győzött a szomjúsága és megitta. Ez után megijedt és riadtan figyelte magát nincs e valami baja, émelygés fogta el, és még változatos tüneteket tudott volna elképzelni magán, de hirtelen valami egész más történt.  

Ahogy ott állt pohárral a kezében az ágy mellett a szoba hirtelen megrázkódott annyira, hogy az ágyra zuhant. Mikor felemelte a fejét és körülnézett a falon lévő nagy monitor be volt kapcsolva és a világűrt mutatta, amint egy űrhajó távolodik egy űrállomástól az űrhajó szemszögéből. Már sokszor látott hasonlót, de most mégis volt benne valami különleges. A gyomrában érzett enyhe nyomás, a gyorsulás érzete, egyértelművé tette a számára, hogy ő is azon a hajón van. Hirtelen pánikba esett és a szoba ajtajához rohant dörömbölt kiabált, de persze semmi reakció nem történt.  

Magába roskadt. Hosszú órákat töltött így mikor is aztán felnézett. Fejébe vette, hogy kiszabadul innen. Az persze hogy mi történik, ha kijut a szobából most nem érdekelte egy szerűen csak a bezártság olyan súllyal nehezedett rá, hogy úgy érezte nem bírja tovább. 

Nézte a monitoron a képet mintha abból valamit megtudhatna. Látta az űrállomást, és ahogy távolodtak egyre nyílt a kép. A távolban megjelent egy bolygó innen almányi méretű volt, és ahogy nézte látta, hogy egy holdja van. A kék színéről fájdalmasan hasított belé a felismerés hogy a földet látja olyan távolságból ahonnan ember még sosem. A megbecsült távolságból hamar felismerte, hogy valamelyik Lagrange ponton lehet az űrbázis, és ha eddig kétségei lettek volna most már biztosan tudta, hogy az idegenek fogságába esett, hiszen ilyen távol még egyetlen emberi űrhajó sem jutott el tudomása szerint. Valahol még tanulmányai során olvasta, hogy a tudósok úgy sejtik az L3 Lagrange pontban egy szikla lehet. Hát ő most már tudta, hogy az nem szikla. 

 Ismét a telefonszerű kütyü felé fordult a figyelme részletesen kezdte tanulmányozni a menürendszert hátha meg találja a módját, hogy hogyan lehetne kinyitni az ajtót. Fejébe vette, hogy van, a gomboknak olyan kombinációja ami kinyitja az ajtót. 

Ennek következtében különböző ismert és ismeretlen ételek és italok gyűltek a kabin padlóján és olyan szag terjengett, hogy Pet kezdett rosszul lenni. Bemenekült a fürdőbe és beállt a zuhany alá hosszan folyatta magára a meleg vizet és szép lassan megnyugodott tőle. Amikor befejezéshez közeledett jutott eszébe, hogy elfelejtett törölközőt keresni és most vizesen kell kimennie a fürdőből abba a büdösbe. De a problémája hamar megoldódott amint lekapcsolta a vizet a falakból forró levegő áramlott elő és leszárította a testét. Felöltözött és némi undorral kilépett a kabinba. Gondterhelt arccal nézett körül hogy most mit csináljon ezzel a sok étellel és itallal. Szemeit akaratlanul is körbejártatta a falakon, hogy hátha talál, valamit ahova elteheti a sok hulladékot. És ekkor a szeme megakadt egy kis négyszögletes valamin, a falon az ajtó mellett. Az egész nem volt nagyobb 5x5 cm-nél odahajolt és közelebbről kezdte tanulmányozni. Annyira izgatott lett, hogy teljesen megfeledkezett a körülötte uralkodó káoszról. magához vette az egyik tál ételhez kapott evőeszközt és azzal kezdte feszegetni a doboz fedelet. A keze remegett a megerőltetéstől mikor végre nagy reccsenéssel engedett. Amint a dobozfedél levált az ajtó félrecsusszant. Ő meglepetésében felugrott és nekirugaszkodott, hogy kirohan, de majdnem orra bukva torpant meg. Az ajtóban Joan állt és kedvesen cseverészve sétált be a kabinba, miközben Pet igen bamba arccal figyelte. 

• Szia. Képzeld sikerült kijutnom a kabinomból. Mégis csak tanultam valamit Coni - tol. – mondta nevetgélve majd döbbenten nézett a kajütben uralkodó állapotokra – Atya ég mi történt itt? - Pet-nek még hosszú időbe telt mire meg tudott szólalni. 
• Meg próbáltam kijutni, de úgy látszik ez neked hamarabb sikerült. – mondta gyanakodva 
• Ja meghekkeltem az ajtót – monda öntelt mosollyal Joan – na de ez a sok féle étel a földön, mi történt itt? Olyan szag van mintegy pumaketrecben! 
• Ez van, azt gondoltam, hogy van olyan kombináció, ami kinyitja az ajtót, de mindig valami új kaja jött ki, bár némelyik nem is biztos, hogy kaja. - mondta kelletlenül Pet. 
• És mért nem dobtad ki a fölösleget. – fölényeskedett tovább Joan 
• Mert nincs szemetesem – mormogott tovább Pet. 

Joan erre az ételkiadóhoz ment és egy kis fogantyút húzott meg és alatta kinyílt egy kis rés. Ide bedobáltak mindent. Úgy látszik Joan sokkal hamarabb ébredhetett fel, mert minden dolog működését ismerte. Hamar megmutatta hogyan kell aktiválni a háztartási robotot, nagy robajjal csörtetett be az ajtón és mindent rendbe rakott. 

• Látod így jutottam ki, amikor a robot becsörtetett én gyorsan kisurrantam, aztán elkezdtem felderíteni a hajót. Amikor visszamentem a szobámhoz és bementem a rendszer, valószínűleg megjegyezhetett, mert utána már simán tudtam közlekedni. Csak néhány ajtót nem tudok kinyitni. És most megtaláltalak téged. 
• És Coni – nézett kérdően Pet. 
• Őt még nem találtam meg – monda Joan.  
• No… gyerünk, keressük meg. 

Kimentek az ajtón Joan-nak valóban engedelmeskedett és amikor Pet visszament neki is sikerült kijönnie. Úgy látszik, csak befele regisztrál a rendszer, ami érthető is mivel senki sem kerül be csak úgy kivéve őket. 

Felkutatták az egész hajót, minden ajtón bekukkantottak, amit ki tudtak nyitni, de rajtuk kívül senki nem volt ott. Kissé csalódottan tértek vissza Pet lakosztályába. Mivel a biológiai órájuk azt jelezte, hogy lassan alvásidő közeledik elbúcsúztak és Pet ismét egyedül maradt. Álmos volt, de nem volt különösebben kedve aludni így visszatért a szoba vezérlőeszközének tanulmányozásához. Különösebb cél nélkül pöckölte a gombokat és nézegette, hogy milyen funkciókat rejtenek a különböző ikonok. Egy alkalommal rátalált egy szemet ábrázolóra kíváncsian megpöckölte. Több képecske jelent meg és ő sorban elkezdte kipróbálni őket. Mint kiderült valamennyi más-más a hajóban vagy a hajó külsején lévő kamerára kapcsolta a szobában lévő monitort. Érdeklődve nézte a képeket és meg is állapította, hogy holnap majd részletesen felderítik a hajót Joan-nal nem csak úgy kutyafuttában. A külső kamerák képe nem volt túlságosan érdekes. A mélyűrben jártak közel s távol nem volt semmi. A Mars közeledő korongja jelezte, hogy a naprendszer pereme felé tartanak, de a közelükben nem volt semmi.  

Elérkezett az utolsó ikonhoz semmi különös nem volt egy önmaga végét mutató körbefutó nyíl. Mégis mikor megpöccintette hirtelen bennakadt a lélegzete. A mélységes űr kellős közepén állt. Eltűntek körülötte a kabin falai a tárgyak és úgy lebegett a semmi közepén, mint magzat az anyaméhben. Másodpercek teltek el mire felfogta, hogy ez csak káprázat és valójában még mindig a szoba padlóján áll. Lenézett saját magára, de nem látott semmit, kényszerítette magát, hogy levegőt vegyen. 

Megborzongott. Bár még mindig a jól fűtött kabinban állt megérezte a végtelen űr hideg leheletét. Így állt órákon át és bámult megbabonázva. Amikor elfáradt összekuporodott a kabin padlóján és elaludt. 

Hatalmas sikításra ébredt. Joan amikor felébredt átment hozzá, egy darabig kopogott, de mivel nem kapott választ, benyitott. És belépett az ajtón, a nyílt űrben találta magát, ahogy hátrafordult az ajtó, mint valami távoli nyílás lebegett a horizonton. 

Pet-nek jó ideig eltartott mire félkómásan megtalálta a vezérlőt, ami kiesett a kezéből alvás közben és kikapcsolta a látványosságot. Joan még sokáig zihálva vette a levegőt és megkérte Pet et hogy legközelebb zárja be az ajtót, ha ilyet csinál. Később sokáig gyönyörködtek az űr sötét végetlenjében. A Mars gömbje időközben teljesen betöltötte a látómezőt, ahogy szembe fordultak vele hunyorogva nézték a vörösen izzó bolygót. A felszín egy hatalmas sivatag csak por és sziklák mindenütt. Pet elgondolkodva sóhajtott fel: 

• Vajon mi lehet a története? Vajon volt rajta élet valaha? És ha volt hova lett? És vele együtt hova tűnhetett a légköre? Mennyi kérdés, amire talán soha nem lesz válasz. 

Joan csak bólintott, de nem szólt semmit. 

 Amikor megéheztek alaposan beebédeltek és egy rövid pihenő után nekiindultak, hogy most már alaposan felderítsék az űrhajót.  

Egy keskeny folyosóra léptek, amin két oldalt ugyan olyan kabinok voltak, mint amiben Pet lakott. Mint kiderült Joan srégen szembe lakott Pettel. A folyosón az övékén kívül még 4 kabin volt 3 az egyik oldalon három a másikon. A folyosó egyik végén valami gépház szerűség volt az ajtaját nem tudták kinyitni, de volt rajta egy kerek ablak és azon bekukucskáltak. Mindenféle ismeretlen eredetű szerkezetet és csöveket láttak. Megfordultak a másik irányba és kimentek a folyosó másik végén itt egy viszonylag nagy térségre értek ahonnan újabb folyosók nyíltak. Középen egy alacsony asztal körülötte kényelmes fotelek. A helység jobb és bal oldalán két hatalmas monitor. Szemből újabb folyosó nyílt és amellett ahonnan érkeztek egy másik folyosó. Egy darabig tanakodtak, hogy merre induljanak tovább, de miután benéztek a mellettük levő folyosóra és ugyan olyan volt, mint amilyenről jöttek így a szemben levő mellett döntöttek. Ennek a folyosónak csak három ajtaja volt. De sokkal szélesebbek voltak, mint az eddigiek, és a folyosó is széles volt. Amikor bementek akkor vették észre, hogy a padlón is van egy ajtó, de ez teljesen belesimult a padlóba és alig lehetett észrevenni. Sem nyitó szerkezet sem ablak nem volt rajta így hát ezzel nem is foglalkoztak tovább. Először a szemben lévő ajtót nyitották ki és bár a pultokon lévő szerkezetek működését nem tudták megállapítani rögtön látták, hogy ez lehet a parancsnoki híd. Pet megpróbált bemenni, hogy tanulmányozza a hajó irányítását, hátha vissza tudná fordítani, de pár lépés után valami furcsa puha átlátszatlan falba ütközött, amin sehogyan sem tudott áthaladni. Csendesen megszólalt: 

• Valami erőtér védi, a helységet nem lehet bemenni. 

Egy darabig még próbálkozott végig tapogatta az erőteret faltól falig, úgy nézett ki, mint valami pantomim művész, de a próbálkozása nem vezetett eredményre. Az erőtér áthatolhatatlan volt. Mivel a hídon senki nem volt megállapították, hogy az űrhajó automatikus vezérlésen van.  Kicsit csalódottan léptek ki a folyosóra és tovább fojttatták a felderítést. A folyosó jobb oldalán nyíló ajtó mögött egy méretes raktár terült el. Igen fellelkesültek, amikor meglátták azokat a dobozokat, akiket még a betörésük alatt néztek át. Bár most már nem volt semmi jelentősége hogy kinyissák, de mégis nosztalgikus érzéssel nézegették. Pet felsóhajtott: 

-    Akkor még szabadok voltunk. 

Gyorsan tovább indultak. 

Az igazi meglepetés akkor érte őket, amikor a szemben lévő ajtón nyitottak be. A helység pont ugyan akkora volt, mint a másik, de nem dobozokkal volt tele, hanem úgy nézett ki, mint egy állatkereskedés. Ketrecek és más alkalmatosságok sorakoztak egymás mellett, amikben különböző fajta állatok voltak elhelyezve, látszólag a föld minden tájáról, mindenféle rendezéséi elv nélkül. Bámuló arccal mentek végig a kerítések és ketrecek között. De nem találtak semmijen nyomot ami megmagyarázta volna nekik az itt látottakat.  

Visszamentek Pet „lakosztályába”. Egy darabig üldögéltek és csöndesen néztek maguk elé amikor Pet megszólalt: 

• Szörnyű. Most mi lesz velünk? 
• Gondolom, elvisznek minket az Eris-re. 
• Aztán kicsinálnak – hajtotta le a fejét Pet 
• Miért gondolod – húzta fel a szemöldökét Joan 
• Ezek mindenre képesek megölték Rolandot, Conit. Beleavatkoznak az életünkbe. Irányítanak minket, mint valami gépezetet. 
• De hát mire gondolsz – nézett fel döbbenten Joan. 

• Beleavatkoznak a történelmünkbe a vallásainkba. Átformálják a társadalmunkat, és a végén, amikor elvégeztük a piszkos munkát kiirtanak minket, hogy visszajöhessenek a földre. A napnál is világosabb, hogy mi folyik itt. Már évmilliók óta figyelnek minket. 
• Milyen piszkos munkát? 
• Te nem látod, mi folyik itt? - fakadt ki Pet - Ezek évmilliók óta figyelnek minket. A történelmi időkben mindenféle nevetséges csodákkal babonázták meg az egyszerű embereket, hogy kialakíthassák a főbb vallási irányokat és most úgy játszanak rajtunk, mint valami hangszeren. Hol az egyik hol a másik csoportot juttatva előnyhöz érdekeik szerint. 
• És szerinted mi az érdekük? 
• Visszaállítani a föld klímáját. Amikor még ők éltek itt sokkal több volt a széndioxid a levegőben, sokkal melegebb volt az éghajlat. Most a tudományunk befolyásolásával elérték, hogy minél több üvegház hatású gázt termeljünk, és ezzel felmelegítsük a föld éghajlatát. Valamint a felfokozott túlpörgetett gazdaságunkkal kipusztítsuk az életterünket, az állatvilágunkat, hogy ha majd teljesen kivéreztetnek minket, elpusztítsanak mindent és visszatelepíthessék a saját élővilágukat. 
• De hát erre semmi bizonyíték, nincs hiszen nem is csak egy faj van, ahogy hallottuk, mért gondolod, hogy ilyet akarnának csinálni és mért nem tették meg eddig, hiszen ha ilyen régóta várnak már találhattak volna más megoldást is. 
• Te még a pártjukat fogod –csattant fel Pet - azt hiszed, bármi jóra számíthatsz tőlük. El akarod árulni a saját fajtádat – üvöltött magából kikelve. 

Joan döbbenten nézte majd fejét lehajtotta az asztalon összekulcsolt kezeire.  

A csönd megsűrűsödött. Pet tanácstalanul topogott, már nagyon bánta hirtelen kirohanását de mintha az elmult időszak összes feszültsége robbant volna ki belőle. Odalépett a lány hátához és megérintette a vállát. A lány összerezzent, de nem szólt semmit. Így állt hosszú percekig tanácstalanul, aztán a keze öntudatlanul elindult lassan masszírozni kezdte a lány vállát. A percek teltek a levegő egyre forróbb lett. Pet keze lassan vándorolt egyre lejjebb a lány hátán. Amikor ujjai elérték a póló alját és megérintették a lány bőrét Joan megrándult, de nem szolt, semmit. A simogatások most már határozott irányt vettek. A lány feszesen összeszorított elfehéredett ajkai résnyire nyíltak és megteltek vérrel. Halkan zihálva vette levegőt. Az idő megszűnt körülöttük, a simogatások tovább folytatódtak lassan centiméterről centiméterre a szomjas kezek elérték a lány keblét és körűlfogták. A Joan hátrahajtotta a fejét. A férfi izzadó nyakába érkezett. Csókok és halk bocsánatkérések között, az illatok és a forróság teljesen megrészegítette. Lassan felállt és szembefordult a férfival. Össze ölelkeztek. Különös tánc vette kezdetét, aminek minden lépésénél egy-egy ruhadarab esett a földre. Majd mikor minden ruha elfogyott összeolvadtak, mint két lángocska a tomboló tűzben.