5. A professzor

A kocsiban dideregve és büdösen üldögéltek. Szegény Joan-nak le kellett engednie az ablakot hogy friss levegőhöz jusson. Végig azon imádkoztak, hogy nehogy valamelyik túlbuzgó rendőr pont most szúrja ki őket. De szerencsére semmilyen probléma nem akadt, így baj nélkül hazaértek.

Mikor végre kikászálódtak az autóból, fejvesztve rohantak fürdeni, míg Joan kipakolta az autót és megpróbált úrrá lenni a kosztengeren, amit a fiúk maguk után hagytak. Amikorra mindennel végzett, a többiek még mindig tisztálkodtak. Így nekilátott a képek letöltésének és összeszerkesztésének.

A többiek nevetgélve jöttek le a lépcsőn. Máris egymást túllicitálva magyarázták ki mekkora hős volt. Mikor Joan hoz értek ő elmélyülten, tanulmányozta egy tárgy képét. A térben megjelenő valamit ide-oda forgatta és próbált rájönni, hogy vajon mi az, de nem sok sikerrel.

A fiúk rögtön szóba hozták a dobozokon látott feliratot, Joan rákereset:

Eris (Ἒρις) a viszály és veszekedés gonosz istennője a görög mitológiában. Nüx istennő apa nélkül született leánya. Folyton áskálódott, és legszívesebben viszályt keltett emberek és istenek között. Arész egyik legjobb barátja és kísérője volt, aki a hadisten kérésére szinte bárhol háborúig tudta fokozni a haragot és viszálykodást. Megjelenése baljóslatú és aljas volt.

[Wikipedia]

 Pet rávágta:

-          Na, ez találó elnevezés ennek az agyament szörnyűségnek.

-          Miért szerinted ez mi? - kérdezte Coni.

-          Szerintem a napnál is világosabb, hogy a kormány van a háttérben és valami szupertitkos project, amivel a nagyhatalmak feszülnek egymásnak; és ez pedig a fedőneve.

-          És mivel magyarázod ezeket a tárgyakat? Annyira idegenek, hogy még csak azt sem tudjuk megállapítani, vajon mire valók. – vágott közbe Joan

-          Végül is, van egy ilyen nevű törpebolygó a Plútón túl, biztos ott élnek a kicsi zöld emberkék és velük levelezik a titkosszolgálat, és a felirat nem más, mint címzés. - élcelődött Pet

-          Bármennyire is röhögsz az egészen, ez még mindig hihetőbb magyarázat mind a tied. – sértődött meg Coni

-          De hát az egy törpebolygó, alig két ezer kilométer az átmérője, igen csak kicsik lehetnek, ha az a civilizációjuk lakóhelye.

-          Lehet, hogy csak egy bázisuk és valahol valamelyik távoli csillagon élnek.

-          Aha … - kételkedett Pet.

-          És most hogyan tovább? – tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Joan

Hosszas csönd után Pet felelt a kérdésre:

-          Már nincs veszteni valónk: meg kell keresnünk a professzort.

A szervezés hosszú időt vett igénybe. Abban állapodtak meg, hogy Joan interjút kér a professzortól és így próbál minél többet megtudni arról, hogy mit keresett a holdon. Hivatalosan az interjú témája a professzor balul sikerült tanulmánya lett volna, de semmiképpen sem akart nyilatkozni. Azt hangoztatta, hogy az ügyet lezárta és nincs semmi mondanivalója ezzel kapcsolatban. Végül is hosszas győzködés után hirtelen kötélnek állt, hogy hajlandó találkozni Joan-nal egy belvárosi kávézóban.

A professzor nem bizonyult valami kedvesnek. Morcosan köszöntötte Joant és a formalitások elhangzása után, végre megkezdődhetett a beszélgetés:

-          Néhány évvel ezelőtt ön írt egy tanulmányt, amelyben feltételezte, hogy a 65 millió évvel korábbi kihalás nem természetes jelenség volt, hanem egy értelmes faj tevékenységének eredménye.

-          Kedves kisasszony, mint ahogy már előzőleg is mondtam, ezt az egészet nem tekintem másnak, mint fiatalkori botlásnak és nem szeretnék foglalkozni vele.

-          Gondolt a kutatásainak fojtatására, vagy felhagyott minden kutatással?

-          Mint ahogy mondtam önnek ez az egész, már nem érdekel.

-          Gondolt esetleg arra, hogy bizonyítékokat találhat a holdon, hiszen a mi civilizációnk is eljutott a holdra. Ha ez az ön által említett civilizáció olyan fejlett volt, esetleg eljuthatott a holdra is, és az esetleges nyomai ott sokkal tovább konzerválódhatnak.

A várt hatás nem maradt el: a professzor közvetlen közelhajolt hozzá és fogai között szűrte a szavakat.

-          Kedves kisasszony, tudomásom van a kis stiklijeiről, és most már azt is tudom, hogy kit rejteget. Nagyon vigyázzon magára, megértette?

Azzal felállt és elviharzott.

Joan összeszedte a holmiját, és amikor felállt az asztaltól a szeme sarkából látta, hogy egy távolabbi asztalnál egy férfi is éppen akkor ál fel és elindul. Bár nem gondolta paranoiásnak magát, azért csak-csak hátranézett, ahogy az autó felé sétált, és egyre inkább feszéjezte, hogy a férfi mindvégig a nyomában volt. A lépéseit egyre inkább gyorsította, míg végül már futott, de követőjét nem sikerült lerázni. Mikor végre bevágódott a kocsiba annyira remegett a keze hogy képtelen lett volna vezetni. Megnyomta a Home gombot és rábízta magát az automata sofőrre.

Egész úton hátrafele pislogott, hogy nem követi e valaki, de senkit sem látott és már kezdett megnyugodni, az egészet valami félreértésnek gondolni, amikor megérkezett otthonába. Kiszállt az autójából és megfagyott ereiben a vér. A férfi ott állt az utca túlsó oldalán és őt bámulta, vagy legalábbis ő így képzelte, mert a napszemüvegtől nem láthatta a szemét. Szinte hisztérikus rohanással vágódott be a lakásba és hosszú másodpercekig az ajtónak támaszkodva kapkodott a levegő után, mire képes volt megmozdulni. Lerohant Peterhez és a sírással küszködve mesélte el a történteket. Hosszú hallgatás után Pet szólalt meg először:

-          Megtaláltak. Amilyen gyorsan csak lehet, el kell tűnnöm.

-          És hova mennél?

-          Nem tudom, de így veszélybe sodorlak téged.

-          Már így is veszélyben vagyok, a szövetségiek tudnak rólam, ha menni kell, akkor nekem és Coni-nak is mennie kell. Ha egyáltalán van hova.

-          El kéne tűnnünk ebből az országból.

-          Ha az olyan egyszerű volna. Teljesen esélytelenek vagyunk egy ekkora gépezettel szemben.

-          Egyelőre csak megfigyelnek minket. Holnap jön Coni, neki szoktak mindenféle világmegváltó ötletei lenni. Talán vele ki tudunk találni valamit.

Az éjszaka nyugtalanul telt. Joan nem tudott elaludni: a fenyegetettség, ami Pet-et már hetek óta gyötörte, most számára is kézzel fogható valósággá vált. Néha zavaros álomba esett, de minduntalan felébredt és ismét csak forgolódott. Az egyik ilyen zavart ébredés után furcsa kaparászó hangot hallott, másodpercekig nem tudta eldönteni, hogy ez valóság vagy álom.

Mikor végre elhatolt a tudatáig már nyílt az ablak, mint a villám vágódott be az ágy alá. A halk settenkedő léptek zaját végig tudta követni a szobában. Amikor az ágyhoz közeledtek a szíve a torkában dobogott, a szájába gyömöszölte az öklét, hogy ne sikítson. Egy láthatatlan kéz végigtapogatta az ágyat aztán a léptek, ismét távolodtak. Kicsit megnyugodott, de amikor meghallotta, hogy a léptek a pince felé tartanak ismét hatalmába, kerítette a pánik. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy rákényszerítse magát, hogy kimásszon az ágy alól. Tapogatva minden mozdulatára vigyázva araszolt előre a pince felé. Mikor a bejárati ajtó előtt haladt el valami dudoroson akadt meg a keze. Megmarkolta, Coni Baseball ütője volt. Most már kicsit magabiztosabban haladt a lépcsőlejáró felé. A lépcsősor aljában lámpafény világított. Ahogy szép lassan lépésről lépésre haladt lefele a lépcsőn egyre többet látott a szobából. Először egy idegen férfi alakja rajzolódott ki előtte, aztán Pet-et látta meg a szemközti falnál, ahogy az ágyon áll a falnak lapulva, feltartott kézzel. A szemein a félelem egyértelmű jelei látszottak. Ekkor látta mag a férfi árnyékán, hogy pisztolyt tart a kezében. Azonnal cselekvésre határozta el magát és meglendítette a baseballütőt, de mivel nem volt gyakorlott játékos, sőt bevallhatjuk, hogy soha életében nem fogott még baseballütőt, az ütés lecsúszott: félig a tarkóján és a hátán találta el a férfit. A férfi sokkal inkább a meglepetéstől, mint az ütés erejétől hasra esett és elejtette a fegyvert. Pet azonnal rávetette magát a férfire és dulakodva mind a ketten próbálták elérni a pisztolyt. Hamar kiderült, hogy a férfi erőfölényben van és már majdnem elérte a markolatot. Joan rémülten vette észre, hogy csak pár milliméter kell neki, hogy megmarkolja, nagyot sikított és hatalmas ugrással a férfi kezére ugrott. Sarokkal találta el a férfi kezét és halk reccsenés jelezte, hogy egy darabig ezt a kezet nem fogja használni tulajdonosa. A férfi hatalmasat üvöltött és kezét markolva összerándult. Pet a helyzetet kihasználva felpattant és magához ragadta a kezdeményezést, na meg a pisztolyt.

Az idegen a sarokban kuporgott és fájó kezét masszírozta, Pet szembe vele ült egy széken és a saját fegyverét fogta rá, Joan pedig az ágyon ült igen csak megszeppenve. Pet a legharciasabb hangját elővéve ráripakodott a hívatlan vendégre:

-          Ki maga és mit akar itt.

-          Én a Professzor barátja vagyok, a TPT tagja. – mondta a férfi nagyképűen

-          Mi az a TPT?

-          Titkos Paleontológiai Társaság

-          Maga nem a Szövetségiektől van?

-          Nem, ha onnan lennék, már rég lerohanták volna a házat.

-          Akkor mit akar itt fegyverrel a kezében?

-          Figyelmeztetni akarom magukat, hogy nyomukban vannak a szövetségiek és segíteni akarok.

-          Na, ez azért nehezen hihető.

-          Elhiszem, de higgyék el jó szándékkal jöttem, a fegyverrel pont az ilyen ostobaságot akartam elkerülni, amit most tettek. Ha akarják elmondom a történetünket és akkor látni fogják, hogy ugyan abban a cipőben járunk.

-          Na, meséljen. - Mondta Pet a legmorcosabb hangján

A férfi egy darabig maga elé nézett aztán felemelte a fejét és hozzá kezdett a mondókájához:

-          Mint talán azt önök is tudják a professzornak volt egy elmélete a késő devon kihalási eseményekről. Ebben azt firtatta, hogy talán nem teljesen természetes okok vezettek ehhez. A tudományos társadalom teljes felháborodása és tiltakozása miatt visszakoznia kellett, sőt a hivatását is fel kellett adnia. Ennek ellenére titokban tovább folytatta a munkát, és néhány paleontológus csatlakozott hozzá, köztük én is. Nagyon sok eredményt értünk el, és már a világ elé akartuk tárni a bizonyítékainkat és a megdöbbentő felfedezéseinket, amikor a professzort megkeresték a szövetségiek és a tudomására hozták, hogy a felfedezéseinket nem publikálhatja, mert azokkal állambiztonsági érdekeket sért. A professzor nagy szemeket meresztett rájuk és meg kérdezte, hogy miért. Választ nem kapott, de felajánlottak neki egy tanácsadói állást. Mivel a professzor pénzszűkében volt, elfogadta az állást. Így került a szövetségiekhez. Mivel tudósok vagyunk és nem politikusok, nem akartunk bajt és ügy döntöttünk egyelőre nem közöljük az eredményeinket. A professzor akkor még nem is sejtette, hogy ez a lépese segít a legtöbb kérdés megválaszolásában. A munkája során sok különleges lelettel volt alkalma megismerkedni. Ha valaki valamit talál, és azt bejelenti a hatóságoknál, akkor ezt egy különleges szakértői csoport vizsgálja meg először, és csak utána értesítik a múzeumokat. A professzor ennek a csoportnak lett a tagja. Sokszor előfordult, hogy olyan leletre bukkantak, ami a professzor elméletének a bizonyítékául szolgálhatott volna. Ezek a tárgyak rendre eltűntek és soha nem kerültek múzeumokhoz. Egy idő után a professzor megpróbált utánajárni, hogy vajon mi történik ezekkel a tárgyakkal és egy alkalommal bement a raktárba, hogy megnézze, mit csinálnak a legutóbbival. Egy dobozba tették, a dobozon az a felirat volt: Eris. Komolyan elgondolkodtunk, hogy vajon mi köze lehet az istennőnek ezekhez a tárgyakhoz, amikor egy rövid nyomozás után kiderült, hogy van egy ilyen nevű kisbolygó is. Ettől persze nem lett világosabb a kép, így hát most már ebben az irányban folytattuk a nyomozást. A professzor berkeken belül volt, mégis nagyon körültekintőnek kellett lennie. Azért sikerült néhány igen megdöbbentő dologra rájönnünk. Először is, hogy a legutóbbi kihalási esemény valóban egy értelmes faj tevékenységének köszönhető, de ezek a lények elhagyták a bolygót körül-belül azon a fejlettségi szinten, mint ahogy mi is állunk ma. Másodszor pedig, a történelem során nem csak ez az egy kihalás volt.

-          Azt akarja mondani, hogy minden kihalási esemény civilizációs ártalmak következtében történt? – kiáltotta Pet

-          Nem, én ilyet nem állítottam; de azt igen, hogy sok ilyen volt.

-          Ezek szerint, a földön több kultúra is létezett a mienken kívül? Hol vannak ezek? Mi lett velük? Miért nem tudunk róluk?

-          Jó kérdések. Egyelőre három vagy négy kultúráról tudunk, és azt sikerült kiderítenünk, hogy valamiért minden faj a fejlődésének egy bizonyos szakaszában hirtelen elhagyja a Földet. Nem akarom megijeszteni, de mi pont abban a szakaszban tartunk. Hogy miért, azt egyelőre nem sikerült kiderítenünk, valamint azt sem, hogy hova mennek, de ez valami kapcsolatban van az Eris nevű kisbolygóval. Amit viszont kiderítettünk, hogy ezek a fajok folyamatosan kapcsolatban vannak az emberiséggel. Befolyásolják vallásainkat, sőt olykor embereket rabolnak el. Hogy ezt miért teszik, nem tudjuk. Arról is sikerült tudomást szereznünk, hogy jelenleg is kapcsolatban vannak a vezető hatalmakkal és néha beleszólnak a gazdaság és a politika alakulásába.

-          Azt akarja nekem magyarázni, hogy több millió éves civilizációk még jelenleg is léteznek egy akkora bolygón, mint az öklöm és akkora hatalmuk van, hogy a jelenlegi kormányok is meghajolnak előttük.

-          Minden jel szerint. Egy példával szeretném illusztrálni az állításomat. Tudja ön, hogy hogyan keletkezik a kőolaj?

-          Persze azt minden gyerek tudja, a tenger fenekén az elhalt növényi és állati maradványok összegyűlnek, ezeket belepi a homok, majd a kéreglemezek mozgása következtében a föld alá kerülnek és kialakul a kőolaj.

-          Vagy legalábbis azt hiszi, hogy tudja, mert van egy ennél meglepőbb magyarázat is, amiről most már valószínűsíthető, hogy igaz. Ha megnézi a jelenlegi elhullási eseményeket a tengerben, akkor a tenger fenekén feltétlenül hasonló jelenségeket kellene tapasztalnia, bizonyos medencékben szerves anyagok felgyülemlését és lassú átalakulását, de ez nincs így. Egyszerűen képtelenség hogy egy időben ilyen nagy mennyiségű szerves anyag halmozódjon fel ilyen kis területen, mivel a tenger fenekén is élnek állatok, amik eltakarítják a hulladékot és ezáltal folyamatosan egyenletesen széthordják a szerves anyagot. Ami így nem halmozódik fel sehol. Sikerült kiderítenünk, hogy a kőolaj valójában nem természetes eredetű. Évmilliókkal ezelőtt némely fejlett civilizációnak ugyanúgy meggyűlt a baja a hulladékkal, mint nekünk. Az elhelyezés egy idő után lehetetlenné vált. Ezek a bizonyos fajok feltaláltak egy technikát, amivel a szerves és szervetlen hulladékot cseppfolyósították és bepumpálták a föld alá, itt a magas nyomás és hő hatására kialakult a kőolaj. Így alakultak ki az olajtelepek.  Ezzel viszont a földfelszínen fellelhető szénhidrogének mennyisége lecsökkent. Azt gondoljuk, hogy a sok szerves anyag föld alá juttatása csökkentette a légkör széndioxid tartalmát és ez által a földön csökkent az üvegházhatás és  az átlaghőmérséklet, így kialakultak a jégkorszakok, ami számukra elviselhetetlen volt, ezért kénytelenek voltak elhagyni a földet. Feltételezéseink szerint ezért kényszerítik a kormányokat, hogy erőltessék a kőolaj kitermelést és még mindig fosszilis energiát használjunk. Ezzel most azt akarják elérni, hogy a kitermelt szénhidrogénekkel és azok elégetésével növekedjen a széndioxid mennyisége a levegőben, visszaálljon az eredeti állapot és ismét visszaköltözhessenek a Földre, ami már számunkra is szűkösnek bizonyul. A többit a fantáziájukra bízom.

Joan felpattant az ágyról.

-          De hiszen ezt maga csak feltételezi!

-          Igaz, de sok bizonyítékunk van a kőolaj keletkezéséről, valamint arról a befolyásról, amivel az olajkitermelést erőltetik. Ha pedig ez így van, nehéz más következtetésre jutni.

Joan visszaült az ágyra, de látszott rajta, hogy nem elégíti ki a válasz.

Ebben a pillanatban lépett be Coni. Észre sem vették, hogy időközben kivilágosodott és már rendesen bent jártak a reggelben. Azonnal félrevonultak megbeszélni a teendőket, de közben Pet folyamatosan „vendégükön” tartotta a szemét és a pisztoly csövét. Ennek ellenére, amikor a felé irányuló figyelem kicsit lankadt a férfi valamit a padlóra ejtett és finoman bepöccintette az ágy alá.

Közben a többiek elmesélték a történtekeket és a hallottakat Coni-nak. És most azon folyt a vita mi tévők legyenek.

-          El kell tűnnünk innen, és ha lehet azonnal. - mondta Pet

-          Szerintem előbb ezzel a fazonnal kéne kezdenünk valamit, hogy ne hallja, amit mondunk. – súgta Joan

-          Szerintem vigyük a gardróbba és kötözzük meg, ott nem hall semmit és mások sem halják, ha kiabál. – mondta Pet

-          Rendben - mondták a többiek.

Felkísérték és alaposan egy székhez kötözték, majd visszamentek a pincébe.

-          Na, most már beszélhetünk – szolt Coni – Ti elhiszitek, amit ez az ember összezagyvált?

-           Én nem – felelte Joan

-          Nem is tudom - mondta Pet – de jobb lenne, ha fontosabb dolgokról beszélnénk, arról hogy el kéne tűnnünk minél hamarabb, és ha lehet ebből az országból is. Lehet, hogy igazat mond ez az ember, meg az is lehet hogy nem, de akkor sem bízom benne és azt gondolom semmiképpen nem szabad tovább várnunk.

-          És ha igazat mond, és tényleg segíteni akar? – kérdezte Coni

-          Nem hiszek neki, szerintem csak a bizalmunkba akar férkőzni. – elégedetlenkedett Pet

-          Én sem hiszek neki – tromfolt rá Joan

-          Rendben, kettő egy ellen akkor van egy ötletem. Van egy kis nyaralóm úgy 150 km-re délre a hegyek között egy kis tó partján. Gondolom, eszményi hely lenne átmenetileg, bár vannak kényelmi hiányosságai. – mondta Coni

-          Mehetünk - vágta rá Pet.